A nappal már véget ér,
csendesen fúj az esti szél,
az asszony szívében kigyúl
a szenvedély.
Az égen kék színű vágy,
a felhők, mint száz selymes ágy,
az asszony szemében a fény
furcsa lágy.
A Nap, mint egy vérvörös száj,
az Éj sötét csókjára vár.
Az asszony testében a vér
éget már.
Az Éj, mint a mámor, leszáll,
elolvad kinn a láthatár,
az asszony rekedt sóhaja
sűrű már.
Egyszerre minden megáll,
leomlik két büszke vár,
az asszony gyönge sikolya
körbejár.
Az éjszaka már véget ér,
elcsitult, nem fúj a szél,
az asszony némán hever,
az álma mély.
Comments (0)