Ott, ahol minden kőből a múlt emléke száll
Ott, hol a fáradt vándor otthonra talál
Ott, ahol ősi titkokról mesél a szél
Őrtűz, amely nem lankad, lobog, fennen ég
Nép, amely visszavárja távolból fiát
Föld, amely híven őrzi gyermeke szavát
Egy dal, amely nem szűn zengni, összetartozunk
Vihartépte sziklaként, de együtt: megmaradunk!
Szent föld fogadd magadhoz hűtlen fiad
Bocsásd meg, ha nem hallottuk régi-szép szavad
Él a vér és szól a dal, mely sírig szeret téged
Vére hullásával is megkövetné néped
Sírjon könnyes zápor, hulljon fáknak lombja
Gyászoljon az ég és vérét szikla ontsa
Csendes folyó medrét bömbölve elhagyja
Szél, tűz, jég és villám láncait elszabja
Szent e földnek minden rögje, minden virága
Szent e földnek maroknyi népe, s népének álma
Vérben úszó, vad időkben magára maradt
S vállalta a legnehezebbet: igaznak maradt!
Emberkéz emelte házat bonthatja idő
Erdő-bújta, régi romokból fű nőhet elő
Hozhat még egy gonosz idő új szomorú bajt
De őseinknek sírjairól élet sarjad majd
Szent föld, fogadd magadhoz hűtlen fiad
Bocsásd meg, ha nem hallottuk régi-szép szavad
Él a vér és szól a dal, mely sírig szeret téged
Vére hullásával is megkövetné néped
Comments (0)